SZÉKELY CSALÁDOK NAPJA2013 

Koncerttel, játékokkal, szabadtéri fénykép és grafikai kiállítással, családi ebéddel, és óriáskenyérrel ünnepelték június elsején, szombaton a Székely Családok Napját Kovászna megyében. 

SZEKELY-CSALADOK-NAPJA-ZABOLA-2013_1.jpgSZEKELY-CSALADOK-NAPJA-ZABOLA-2013_2.jpgSZEKELY-CSALADOK-NAPJA-ZABOLA-2013_3.jpgSZEKELY-CSALADOK-NAPJA-ZABOLA-2013_4.jpgSZEKELY-CSALADOK-NAPJA-ZABOLA-2013_5.jpgSZEKELY-CSALADOK-NAPJA-ZABOLA-2013_6.jpgSZEKELY-CSALADOK-NAPJA-ZABOLA-2013_7.jpgSZEKELY-CSALADOK-NAPJA-ZABOLA-2013_8.jpg
„Háromszéken ötödik alkalommal szervezzük meg a Székely Családok Napját. El kell azt is mondanom, hogy Hargita megyében a tegnap került sor hasonló rendezvényre, amellyel nem csak a családok fontosságára, hanem Székelyföld erkölcsi hagyományaira is hangsúlyt helyezünk. Az árkosi Szentkereszty, illetve a vargyasi Dániel kastély után, most Zabolán a Mikes kastély látja vendégül ezt az eseményt. Ezt a családi napot a szívemen viselem, hiszen jelentősen eltér az önkormányzat munkájától: ezúttal nem utat, nem vízvezetéket, nem épületet adunk át. Most azt ünnepeljük, ami az infrastruktúránál is fontosabb: ez pedig nem más, mint a család” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

FOTO Vargyasi Levente

A házigazdák részéről Mikes Katalin grófnő köszöntötte a jelenlévőket, különös hangsúlyt fektetve a gyerekekre. Mivel június elseje egyben gyermeknap is, a kicsikből sem volt hiány, szórakoztatásukra a zabolai Gyöngyharmat táncegyüttes székely ruhában ropta a gyermektáncokat.

Az eseményen nem csak köszöntőt mondott Ádám Attila, Zabola község polgármestere, hanem aprókat és nagyokat egyaránt megkínált a malomkő méretű Székely Családok Kenyeréből kent szendvicsekből, amelyhez a zsírt is maga hozta otthonról.

Dél körül már pattogó tűz fölött, két bográcsban rotyogott a háromszéki konyha egyik kedvenc eledele a pityókatokány. Közben a gyerekek kedvükre tombolhattak a Vörös Kereszt által szervezett játékokon. Itt nem csak babát, kisautót, labdát és sok más nyereményt lehetett begyűjteni, ugyanis a szemfülesek kipróbálhatták magukat édességkészítésben is. Közben a felnőttek is találtak maguknak néznivalót a Zöld Boltív Galéria fantázianevű kiállítótérben, azaz az utat szegélyező fasoron, ahol fénykép és grafikai kiállítás csalogatta a rendezvényre ellátogató több mint 400 gyermeket és felnőttet.

A programok közt előkelő helyet foglalt el a Varró Dani megzenésített verseiből készült Dalóka névre keresztelt koncert, az Evilági zenekar előadásában. A rendezvényt Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, a Europe Direct iroda és Zabola önkormányzata szervezte.


Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

www.erdely.ma